Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Játék a kreativitással

Burt Gábor George előadása alatt játékra is felhívták a szervezők a résztvevőket. A földszinten ülő vendégek egy csomagot találhattak a székeik alatt néhány hétköznapi tárggyal. A feladat az, hogy ezekből állítsanak össze minél szórakoztatóbb játékot.

Az előadó ezzel a módszerrel szokta trenírozni a cégvezetők kreativitását. A TEDx a Magyar Telekom innovációs laborjával, a Kibu-val közösen most több hetes játékot szervez ebből.

Mivel a karzatról blogoltam, nem tudtam még szerezni a csomagból, de ahogy lehet, megnézem, mi van benne, és pontosan miből áll a játék.

0 Tovább

Visszatérés a gyermeki kreativitáshoz

Burt Gábor George stratégiai és innovációs tanácsadó a gyermeki én és a gyermeki kreativitás újrafelfedezéséhez adott pár tanácsot a hallgatóságnak. A szakember egy sor példát hozott fel arra, hogy Arkhimédesztől kezdve Thomas Edisonon vagy Einsteinen át egészen Steve Forbes-ig ugyanazt a módszert követték: elvetették a megszokott sémákat és a hagyományos logikát. Ez az a képesség, ami gyermekkorunkban még megvolt, de felnőttként elfelejtjük – így tudatosan kell visszatérni hozzá.

Az előadó szerint, ha igazán kreatívak szeretnénk lenni, mindig tegyük fel a „Mi lenne, ha?” kérdést. Ne hagyjuk, hogy a meglévő tapasztalatok, bölcsességek visszafogjanak minket. Burt Gábor George az IBM felmérést is idézte, miszerint a cégvezetők legtöbbje a kreativitást tartja a legfontosabb értéknek. A gyermeki kreativitáshoz való visszatéréssel pedig talán nekünk is részünk lehet abban a fajta Heuréka-élményben, amiben a világ legzseniálisabb elméinek.

Azt hiszem, ez az előadás is rámutatott: a legtöbb dolog, amivel az ember ösztönözheti magát, vagy megsokszorozhatja a képességeit, valójában nagyon egyszerű, csak magunktól nem jövünk rá.

0 Tovább

Egy kis vizuális intróval indult az utolsó felvonás

A TEDx Danubia utolsó előadásblokkja egy látványos, zenés animációval keződött, amit az Uránia mozitermének boltíveire és freskóira vetítettek. Mányai Csaba a hatásos műsorszám alkotóját, egy Gáspár Bence nevű fiatalembert is felhívta a színpadra, akit, mint elmondta, a TEDx Youth rendezvényen ismertek meg.

Sajnos ezt írásban nem lehet visszaadni, a dolgo leginkább a raypaintinghez hasonlított, amivel épületeket szoktak mostanában vetített képekkel "befesteni".

0 Tovább

Készüljünk fel tudatosan az időpocsékolásra!

A közönség az aktuális blokk – Különleges utazások – végén is láthatóan érdeklődéssel kísérte figyelemmel Stuart Schulzke újmédia-szakértő és innovátor előadását, ami nagyon is aktuális és sokakat érintő kérdéssel foglalkozott: hogyan dolgozzuk fel a „twitterizált” világban tapasztalható információs túlterhelést? Már az első előadásban is szó volt arról, hogy a figyelem, az elmélyülés hiánya mennyire ártalmas az emberi agy számára, és hogy a folyamatos adaptációs kényszer miért vezet stresszhez és lelki betegségekhez. Schulzke színesen festette le, milyen napjainkban a folyamatos Facebook-frissítésekkel, közösségi oldalakkal és a közösségi médiából ömlő információáradattal együtt élni, és felvázolta, hogyan tesz mindez felületessé minket. Nem afféle modern ludditaként állt azonban a témához, hiszen maga is bevallotta, hogy nagyon függője a mobilinternetes technológiának, és ő is folyamatosan frissítget. Akár még egy kirándulásról is a Sziklás-hegységből, ha éppen van térerő (pedig pár diával korábban éppen Thoreau Waldenjét hozta fel példaként a felpögött modern életforma antitéziseként). A közösségi oldalaknak azt az előnyét is elismerte, hogy mostanában sokkal szorosabb kapcsolatot tud tartani a tágabb családjával, mint korábban.

Adott viszont néhány nagyon érdekes tanácsot arra vonatkozóan, hogy ne hagyjuk, hogy a közösségi média, a céltalan webszörfölés feldarabolja a figyelmünket és a befogadóképességünket. Tanácsként adta, hogy legyünk nagyon is tudatosak, amikor belekezdünk valamibe a neten. Készüljünk fel rá, hogy a böngészés adott esetben időpocsékolás lesz, és néha kapcsoljuk is a kütyüket, vagyis töltsünk időt a képernyőktől távol.

A TED rajongójaként arra is felhívta a figyelmet, hogy tölthetünk időt a rövid, gyorsan pörgő tartalmak helyett tartalmasabb, „hosszú social media” tartalmakkal is, így a TED előadásokkal, vagy az általa menedzselt Fora.tv-vel, amely szintén ismeretterjesztő- és konferenciaelőadásokról tartalmaz videókat.

0 Tovább

A Schönherz QPA is bekerült a TEDx programjába

Évente egyszer óriáskijelzővé változik BME a XI. kerületi Schönerz-kollégiumának homlokzata a kollégiumi napok ideje alatt. Az ötlet születéséről röviden, 3 percben Gáspár Attila tartott egy előadást, aki nem szerepelt a programban: a rendezők ugyanis a közönség soraiból választott előadóként állították színpadra.

0 Tovább

Konferenciablog

blogavatar

Konferenciák, szakmai rendezvények élőben, a helyszínről.

Utolsó kommentek