Az első előadásblokk utolsó előadásait sajnos nem tudtam nyugodtan figyelemmel kísérni, mert kicsit cirkálnom kellett wifi után. Mint kiderült, az előadóban, vagyis az Uriánia mozi nagytermében mégsem olyan jó a helyzet, mint vártam. Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató előadásáról így majdnem teljesen lemaradtam, Lakshmi Pratury, az indiai TED házigazdája pedig nem volt olyan érdekes, mint vártam. A hagyományos indiai szárit viselő hölgy arról beszélt, hogy miben más az indiai és az európai gondolkodásmód, és mit tanulhat a Nyugat és a Kelet egymástól, de az előadás nekem nem kicsit példabeszéd-szerű volt.

Jelenleg éppen szünet van, a résztevők egy órát kapnak arra minden kétórás előadásblokk között, hogy ismerkedjenek, beszélgessenek, megvitassák a hallottakat. A látvány nem nagyon különbözik az átlagos konferencia-lobbikban tapasztalható helyzettől, legalábbis így kívülről szemlélve. A résztvevők többsége valóban kisebb csoportokba verődve diskurál. Nekem kevésbé szerencsés a helyzetem, mivel laptoppal próbálok átnavigálni a tömegen, és alkalmasint egy-egy helyet találni az írogatásra. Az eszmecserét azzal is próbálják ösztönözni a szervezők, hogy a résztvevők nyakában lógó badge-eken feltüntették mindenkinek a három fő érdeklődési területét, egy „Talk to me about:” felirattal megjelölt részen. (Az én kártyámról mondjuk ez pont lemaradt, de eddig nem is nagyon lett volna időm diskurálni.) Erről a módszerről már értesültem az esemény előtt, de a látogatók „felcímkézése” nem olyan hangsúlyos, mint vártam, ehhez kicsit nagyobb betűk kellenének a kártyára. Messziről tehát nem lehet kiszúrni, hogy kivel lenne érdeme a közös érdeklődési kör alapján beszélgetni, az ismerkedés csak a hagyományos módszerekkel kezdődhet, közel kell menni mindenkihez és úgy leolvasni a névjegyét. A látogatók még azt is instrukcióként kapták, hogy máshová üljenek a szünetek után, mint korábban.

A TEDx első blokkja egyébként tényleg olyan volt, mint egy szórakoztató-ismeretterjesztő show. Odabent nem is szívesen nyúlok a géphez, a legjobb csak hátradőlni és élvezni az előadásokat. Az átadott ismeretdózis így is elég tömény, hogy minden egyes előadás 20 percbe van sűrítve. A rendes konferencialátogatóknak egyébként elég jó dolguk van, hiszen a belépőjegyért cserébe egész nap ingyen ehetnek-ihatnak is. Persze nem képzeljünk el nagy luxust, lesz egy ebéd, a szünetekben pedig pogácsa, üdítő és kávé vár mindenkit. A mozi kávézóját a főtámogató, a Magyar Telekom alakította át lounge-szerűvé a már említett babzsákfotelekkel, a földszinten pedig meg lehet nézni még egy fotókiállítást is.

A legtöbben az Uránia nagytermének előterében vannak, mivel a földszinten van a legtöbb ülőhely. Innen az előadások alatt egyébként nem lehet kijönni, csak az emeleti páholyokban szabad a mozgás. A szervezők ezzel is az élmény zavartalanságát szeretnék biztosítani.

Itt kint, a galéria előterében, ahonnan most írok, az egyik támogató informatikai cég munkatársa szórakoztatja és borzongatja a résztvevőket azzal, hogy figyeli az ingyenes konferenciawifin elcsíphető forgalmat, amiből bizonyos adatok – milyen felhasználó éppen hová lépett be, mit csinál, mi ellopható, megfejthető ebből – meg is jelennek mellette egy tévéképernyőn.