Carolyn Steel építész és food urbanist előadása volt az egyik legkülönlegesebb téma a másidik, rejtett összefüggésekről szóló előadásblokkban, bár nem volt egyszerű követni a gondolatmenetét, még nehezebb ezt röviden összefoglalni. A szakértő körülbelül arról beszélt, amit a furcsán hangzó food urbanism, vagyis az étel és a városfejlődés tudománya.

Steel azt követte végig, hogyan alakult a nagyvárosok élelmezése a történelem folyamán, és ez hogyan befolyásolta az emberek gondolkodását az ételről. Míg például az antik városok a piactér, vagyis az élelem forrása köré épültek fel, addig manapság a város peremén lévő hipermarketekbe zarándokolunk el élelmiszerért. Az üzletiesített élelmiszerellátásnak viszont megvan az az érdekes tulajdonsága, hogy nem oda viszi a termékeket, ahol a legnagyobb a népesség, hanem oda, ahol a legtöbb a pénz. Értsd: a leggazdagabb elővárosokban vannak a legjobb hipermarketek, és ott verseng egymással a legtöbb lánc is.

Ahogy a nagyvárosokban tömörülő népesség egyre messzebb kerül az élelemtermeléstől, úgy kialakult az a nézete is, hogy az étel olcsó, erre szoktat rá minket például a filléres gyorskaja. Mindennek ára van azonban, figyelmeztetett rá Steel, például a harmadik világban jelentkező vízhiány, vagy, végső soron, a globális felmelegedés. Az előadó felvázolta azokat a módszereket is, amelyekkel a hagyományos városokba visszacsempészhető valami az agrárgazdálkodásból - persze a dolgot nem lehet egyszerűen megoldani, hiszen a farm és a város alapvető funkciói nagyon elváltak egymástól.