Mányai Csaba főszervező köszöntője után, egyfajta ébresztőként, két gondolatébresztő előadás következett. Freund Tamás agykutató arról beszélt, hogy az agy elektromos impulzusait gátló rendszerek hogyan működnek, és hogyan szinkronizálják az agyhullámainkat. Az előadás legfontosabb mondanivalója az volt, hogy a napjainkban tapasztalható információs robbanás megzavarja ezeknek a rendszereknek a működését.

Az emberi agy ugyanis akkor tud hatékonyan dolgozni, ha belső világunkat hagyjuk kibontakozni, amit a minket nap mint nap ezrével bombázó apró impulzusok lehetetlenné tesznek. Ilyen példáaul a céltalan szörfölés is a neten, amikor az ember eredeti érzelmi motivációját el is veszíti, és csak csapong. Freund professzor szerint ezért lenne különösen fontos az iskolákban a zenei és a művészeti oktatás, és az, hogy a tanárok a legunalmasabb tárgyakat is katarktikus élményeken keresztül tudják átadni a diákoknak.

A következő szakember, Julian Treasure ezek után arról beszélt, hogyan lehet felújítani a figyelmes hallgatás képességét, amit rég elveszítettünk, hiszen ma már minden le van írva, és akár a neten is visszanézhetünk bármit lefekvés előtt a konferenciából is. Treasure megismertetett pár erre vonatkozó techinkát is. Javasolta többek között, hogy keressük a csendet, mert ennek a hallgatása is segít újrakalibrálni az érzékelésünket, amikor pedig zajos környezetben vagyunk, elemezzük az egyes "csatornákat", hogy miből áll össze a minket körülvevő háttérzaj. (Ez egészen biztosan segít edzeni a halláshoz kapcsolódó szinaptikus kapcsolatokat is.)