Konferenciablog

A csillagos égbolt szép, nagyon szép! Ezzel a profán kijelentéssel kezdte előadását Kiss László csillagász, aki az ebéd után egy vicces, laza hangvételű előadással szórakoztatta a közönséget.

Kiss persze komolyabb dolgokról is beszélt, leginkább az univerzum megismerésének nehézségeiről. Alapkérdés volt például a csillagászatban, hogy a fizika törvényei máshol is ugyanúgy érvényesek-e, mint nálunk? „Ugyanúgy leesik-e az alma a fáról máshol is, mint itt?”
Az egyik legizgalmasabb adat az volt, hogy a csillagászok az univerzum anyagának is csak egy töredékét ismerik, de a csillagrendszerek mozgása így is megérthető.

Az univerzum anyagának 70 százalékáról nem tudják, mi alkotja, „csak” elnevezték sötét energiának, és annyit tudnak róla, hogy segíti az univerzum tágulását. 20 százaléka pedig sötét anyag, amiről csak annyit tudnak, hogy van gravitációja – tehát valamilyen anyag.

Galántai Zoltán jövőkutató egy Prezi.com-os prezentációt küldött maga helyett, amiben arról beszélt, mennyire kiismerhetetlen a jövő. Az első világháborúról még az egyik legnagyobb közgazdász, Keynes is azt gondolta, a németek legyőzése az örök békét hozza majd el. Előadását azzal zárta, hogy a jövőt nem megjósolni, hanem kiismerni kell.

A TEDx résztvevőire csinos hoszteszlányok vadásznak a szünetekben. Mindegyiküknél egy-egy Samsung Galaxy Tab táblagép van, amellyel videóra veszik, ahogy a bátor jelentkezők integetnek egyet a jövőt köszöntve.

Az akció a Magyar Telekom Helló holnap! nevű fenntarthatósági kampányának része, az integetések ezután egy kivetítő-falra kerülnek fel a lounge-ban.

Közben a wifit monitorozó hackerek tovább sokkolták a közönséget azzal, hogy léggömbökre eregettek fel azoknak a résztvevőknek az azonosítói közül néhányat, akiknek a forgalmát sikerült elcsípni a nyitott wifin.

Szintén az első előadásblokkban beszélt Csányi Vilmos etológus, aki a hiedelmek terjedésének magyarázatát vázolta fel. Az előadása alapján manapság azért vagyunk annyira fogékonyak mindenféle szóbeszédre, mert felbomlottak a társadalom hagyományos, tartós értékeket valló közösségei, amelyek közös akciók, konstrukciók és ez azek nyomán kialakuló hűség köré szerveződnek.

Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus viszont nagyon érdekes előadásban védte meg a pletykát, mondván, a pletykálkodás legalább 40 ezer éves szokásunk, és fontos szerepe van a közösségek működésében, a világ és önmagunk megismerésében. (Persze a hidelemeket nem szabad összekeverni a pletykával, így a két előadás nem mond ellent egymásnak, egy kicsit másról, egy kicsit máshogy volt szó.)

Az előadó szerint a pletykákban terjesztett információk olyan hatékonyak, hogy ha egy hétre kikapcsolnánk az életünkből a híreket, nem néznénk tévét, nem olvasnánk újságot, akkor is értesülnánk minden fontos információról. Nekem nem is ismeretlen a dolog, és azoknak sem, akik sokat lógnak közösségi oldalakon: a legfontosabb információk ott is eljutnak hozzánk az ismerőseinknek köszönhetően...

Carolyn Steel építész és food urbanist előadása volt az egyik legkülönlegesebb téma a másidik, rejtett összefüggésekről szóló előadásblokkban, bár nem volt egyszerű követni a gondolatmenetét, még nehezebb ezt röviden összefoglalni. A szakértő körülbelül arról beszélt, amit a furcsán hangzó food urbanism, vagyis az étel és a városfejlődés tudománya.

Steel azt követte végig, hogyan alakult a nagyvárosok élelmezése a történelem folyamán, és ez hogyan befolyásolta az emberek gondolkodását az ételről. Míg például az antik városok a piactér, vagyis az élelem forrása köré épültek fel, addig manapság a város peremén lévő hipermarketekbe zarándokolunk el élelmiszerért. Az üzletiesített élelmiszerellátásnak viszont megvan az az érdekes tulajdonsága, hogy nem oda viszi a termékeket, ahol a legnagyobb a népesség, hanem oda, ahol a legtöbb a pénz. Értsd: a leggazdagabb elővárosokban vannak a legjobb hipermarketek, és ott verseng egymással a legtöbb lánc is.

Ahogy a nagyvárosokban tömörülő népesség egyre messzebb kerül az élelemtermeléstől, úgy kialakult az a nézete is, hogy az étel olcsó, erre szoktat rá minket például a filléres gyorskaja. Mindennek ára van azonban, figyelmeztetett rá Steel, például a harmadik világban jelentkező vízhiány, vagy, végső soron, a globális felmelegedés. Az előadó felvázolta azokat a módszereket is, amelyekkel a hagyományos városokba visszacsempészhető valami az agrárgazdálkodásból - persze a dolgot nem lehet egyszerűen megoldani, hiszen a farm és a város alapvető funkciói nagyon elváltak egymástól.

Az első előadásblokk utolsó előadásait sajnos nem tudtam nyugodtan figyelemmel kísérni, mert kicsit cirkálnom kellett wifi után. Mint kiderült, az előadóban, vagyis az Uriánia mozi nagytermében mégsem olyan jó a helyzet, mint vártam. Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató előadásáról így majdnem teljesen lemaradtam, Lakshmi Pratury, az indiai TED házigazdája pedig nem volt olyan érdekes, mint vártam. A hagyományos indiai szárit viselő hölgy arról beszélt, hogy miben más az indiai és az európai gondolkodásmód, és mit tanulhat a Nyugat és a Kelet egymástól, de az előadás nekem nem kicsit példabeszéd-szerű volt.

Jelenleg éppen szünet van, a résztevők egy órát kapnak arra minden kétórás előadásblokk között, hogy ismerkedjenek, beszélgessenek, megvitassák a hallottakat. A látvány nem nagyon különbözik az átlagos konferencia-lobbikban tapasztalható helyzettől, legalábbis így kívülről szemlélve. A résztvevők többsége valóban kisebb csoportokba verődve diskurál. Nekem kevésbé szerencsés a helyzetem, mivel laptoppal próbálok átnavigálni a tömegen, és alkalmasint egy-egy helyet találni az írogatásra. Az eszmecserét azzal is próbálják ösztönözni a szervezők, hogy a résztvevők nyakában lógó badge-eken feltüntették mindenkinek a három fő érdeklődési területét, egy „Talk to me about:” felirattal megjelölt részen. (Az én kártyámról mondjuk ez pont lemaradt, de eddig nem is nagyon lett volna időm diskurálni.) Erről a módszerről már értesültem az esemény előtt, de a látogatók „felcímkézése” nem olyan hangsúlyos, mint vártam, ehhez kicsit nagyobb betűk kellenének a kártyára. Messziről tehát nem lehet kiszúrni, hogy kivel lenne érdeme a közös érdeklődési kör alapján beszélgetni, az ismerkedés csak a hagyományos módszerekkel kezdődhet, közel kell menni mindenkihez és úgy leolvasni a névjegyét. A látogatók még azt is instrukcióként kapták, hogy máshová üljenek a szünetek után, mint korábban.

A TEDx első blokkja egyébként tényleg olyan volt, mint egy szórakoztató-ismeretterjesztő show. Odabent nem is szívesen nyúlok a géphez, a legjobb csak hátradőlni és élvezni az előadásokat. Az átadott ismeretdózis így is elég tömény, hogy minden egyes előadás 20 percbe van sűrítve. A rendes konferencialátogatóknak egyébként elég jó dolguk van, hiszen a belépőjegyért cserébe egész nap ingyen ehetnek-ihatnak is. Persze nem képzeljünk el nagy luxust, lesz egy ebéd, a szünetekben pedig pogácsa, üdítő és kávé vár mindenkit. A mozi kávézóját a főtámogató, a Magyar Telekom alakította át lounge-szerűvé a már említett babzsákfotelekkel, a földszinten pedig meg lehet nézni még egy fotókiállítást is.

A legtöbben az Uránia nagytermének előterében vannak, mivel a földszinten van a legtöbb ülőhely. Innen az előadások alatt egyébként nem lehet kijönni, csak az emeleti páholyokban szabad a mozgás. A szervezők ezzel is az élmény zavartalanságát szeretnék biztosítani.

Itt kint, a galéria előterében, ahonnan most írok, az egyik támogató informatikai cég munkatársa szórakoztatja és borzongatja a résztvevőket azzal, hogy figyeli az ingyenes konferenciawifin elcsíphető forgalmat, amiből bizonyos adatok – milyen felhasználó éppen hová lépett be, mit csinál, mi ellopható, megfejthető ebből – meg is jelennek mellette egy tévéképernyőn.