Konferenciablog

A közönség az aktuális blokk – Különleges utazások – végén is láthatóan érdeklődéssel kísérte figyelemmel Stuart Schulzke újmédia-szakértő és innovátor előadását, ami nagyon is aktuális és sokakat érintő kérdéssel foglalkozott: hogyan dolgozzuk fel a „twitterizált” világban tapasztalható információs túlterhelést? Már az első előadásban is szó volt arról, hogy a figyelem, az elmélyülés hiánya mennyire ártalmas az emberi agy számára, és hogy a folyamatos adaptációs kényszer miért vezet stresszhez és lelki betegségekhez. Schulzke színesen festette le, milyen napjainkban a folyamatos Facebook-frissítésekkel, közösségi oldalakkal és a közösségi médiából ömlő információáradattal együtt élni, és felvázolta, hogyan tesz mindez felületessé minket. Nem afféle modern ludditaként állt azonban a témához, hiszen maga is bevallotta, hogy nagyon függője a mobilinternetes technológiának, és ő is folyamatosan frissítget. Akár még egy kirándulásról is a Sziklás-hegységből, ha éppen van térerő (pedig pár diával korábban éppen Thoreau Waldenjét hozta fel példaként a felpögött modern életforma antitéziseként). A közösségi oldalaknak azt az előnyét is elismerte, hogy mostanában sokkal szorosabb kapcsolatot tud tartani a tágabb családjával, mint korábban.

Adott viszont néhány nagyon érdekes tanácsot arra vonatkozóan, hogy ne hagyjuk, hogy a közösségi média, a céltalan webszörfölés feldarabolja a figyelmünket és a befogadóképességünket. Tanácsként adta, hogy legyünk nagyon is tudatosak, amikor belekezdünk valamibe a neten. Készüljünk fel rá, hogy a böngészés adott esetben időpocsékolás lesz, és néha kapcsoljuk is a kütyüket, vagyis töltsünk időt a képernyőktől távol.

A TED rajongójaként arra is felhívta a figyelmet, hogy tölthetünk időt a rövid, gyorsan pörgő tartalmak helyett tartalmasabb, „hosszú social media” tartalmakkal is, így a TED előadásokkal, vagy az általa menedzselt Fora.tv-vel, amely szintén ismeretterjesztő- és konferenciaelőadásokról tartalmaz videókat.

Szintén az első előadásblokkban beszélt Csányi Vilmos etológus, aki a hiedelmek terjedésének magyarázatát vázolta fel. Az előadása alapján manapság azért vagyunk annyira fogékonyak mindenféle szóbeszédre, mert felbomlottak a társadalom hagyományos, tartós értékeket valló közösségei, amelyek közös akciók, konstrukciók és ez azek nyomán kialakuló hűség köré szerveződnek.

Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus viszont nagyon érdekes előadásban védte meg a pletykát, mondván, a pletykálkodás legalább 40 ezer éves szokásunk, és fontos szerepe van a közösségek működésében, a világ és önmagunk megismerésében. (Persze a hidelemeket nem szabad összekeverni a pletykával, így a két előadás nem mond ellent egymásnak, egy kicsit másról, egy kicsit máshogy volt szó.)

Az előadó szerint a pletykákban terjesztett információk olyan hatékonyak, hogy ha egy hétre kikapcsolnánk az életünkből a híreket, nem néznénk tévét, nem olvasnánk újságot, akkor is értesülnánk minden fontos információról. Nekem nem is ismeretlen a dolog, és azoknak sem, akik sokat lógnak közösségi oldalakon: a legfontosabb információk ott is eljutnak hozzánk az ismerőseinknek köszönhetően...