Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Barcamp Budapest: Ajánlórendszerek egy magyar cégtől

A Gravity egy kevéssé ismert magyar webes cég, világszínvonalú tecnhológiával. A vállalkozás úgy született, hogy a Netflix kiírt egy versenyt ajánlórendszerek fejlesztésére, amelyet a 4 fős fejlesztőcsapat majdnem megnyert. Legalább 10 százalékkal kellett javítani az ajánlásokból történő vásárláson, ők 10,1 százalékot hoztak holtversenyben az elsővel - de nem kaptak az elsőnek járó egymillió dolláros díjból, mert 20 perccel később adták be a pályázatot, mint a nyertes.

A srácokat ez nem keserítette el, céget alapítottak, és most a Vaterának, a Randivonalnak és a Grobynak dolgoznak - többek között. A céget bemutató Tikk Domonkos azért emelte ki ezeket, mert mindegyik másfajta ajánlórendszer: a Vaterán a felhasználó érdeklődését kell kiszolgálni minél jobban, a Grobyn visszatérő vásárlásokat, a randiszájton pedig minél jobb fedést kell biztosítani.

Statporn: A szájton 100 ajánlásból 7 végződik vásárlással, ami kiemelkedően jó konverziós ráta. A Vaterán 500 százalékkal tudták növelni az ajánlásokból származó leütések értékét.

Ahhoz, hogy egy szájtra ajánlórendszert tudjanak fejleszteni, legalább 1000 regisztrált ügyfél, vagy árucikk kell - és persze minél több ügyfélesemény, amiből le lehet bontani az adatokat.

0 Tovább

Barcamp Budapest: a startupverseny győztesei

Tavaly az otthonról.hu távmunka szolgáltatással lett második, idén pedig az IngyenHívóval nyerte meg a startupversenyt Faragó Péter és Benedek Balázs. Ha egy üzlet oldalán Rudolf Péter kezd beszélni, vagy ha ingyen telefonhívást kínál nekünk egy barátságos zöld-fehér gombbal, akkor az  munkájukkal találkozunk.

Hirdetési lehetőséget kapott a második helyezett Noisepot, ami a szórakozóhelyek zeneszolgáltatását fogja megváltoztatni, ha elkészül a zenerendszerbe beköthető hardver, és sikerül meggyőzni a világ leghíresebb szórakozóhelyeit a telepítésére.

A harmadik helyezett a rovatunk által többször megírt - és gyakran használt - házibuliszoftver, a Dragontape lett.

0 Tovább

Barcamp Budapest: Ti tudtátok, ki az a Simon Iddol?

Simon Iddol producer és DJ, inkognitóban kezdett dolgozni vatikáni lakosként a zene és a közösségi oldalak kapcsolatáról beszélt, de egyáltalán nem általánosságban, hanem tulajdonképpen saját munkáit mutatta be, és mindazt, amit ezekhez felhasznált. Egy magyar fiatalemberről van szó, a valódi nevét természetesen nem árulta el.

A mashupjait világszerte játszották, a playlistjei 80-100 ezres letöltéseket értek el.

A Blogger és a MySpace korában kezdte. Akkor még nehéz volt egyáltalán egy zeneszámot feltenni valahová, a Space volt népszerű a zenészek körében. A szájt buktája viszont az volt, hogy nem lehetett megosztani rajta a zenéket. A SoundCloud volt a megoldás a megosztható, embeddelhető lejátszócsíkokkal, ma már sokan ezt másolják.

A világ legnagyobb remixközösségét építette ki Iddol 3 év alatt. Fatboy Slimmel, Rony Size-zal dolgozik együtt DJ-ként.

Nem valami közismert tény, hogy övé az Audioporn Central zeneblog - a világ legjobb zeneblogjának szánták, most a második. A gyerekkori hangszerkatalógus-nézegetésből jött a név, "hangszerpornó". Vicces volt, mostmár inkább hátrány, mert munkahelyeken blokkolják, és az iTunes-ba sem engedték be őket zenét árulni.

A Hype Machine a legfontosabb dolog, ami történt a zenében és az interneten. Közösségi zenemegosztó, valami olyasmi, mint a digg, lehet "lájkot" nyomni a zenékre, és ennek megfelelően rangsorol. A sikert főleg ennek köszönhetik, nagyon felkapott.

A jövő az integrált megoldásokat, például a zeneboltot is nyújtó közösségi oldalaké. Ha az ember zenét szeretne terjeszteni a Hype Machine-on keresztül, akkor Blogger blogot és SoundCloudot kell használni, mert a szájt ezeket szippantja be rögtön.

0 Tovább

Barcamp Budapest: Hőtérképek használata

Herendy Csilla, a Webanduse munkatársa a weboldalak hőtérképes vizsgálatáról mondott el érdekességeket.

Az ember nem tudja felidézni, hogy milyen sorrendben nézett meg egy weboldalon, ez már túls sok információ lenne az agyunk számára. A hőtérképes vizsgálatok során az a legjobb, ha feladatot adnak a felhasználóknak.

Az elrettentő példa a Magyarország.hu régi felülete volt, ahol a leginkább keresett funkciót, a Cégkeresőt csak az oldal teljes, kaotikus végigpásztázása után találták meg a felhasználók.

Érdekes trükkökkel lehet irányítani a felhasználók tekintetét. Példaként egy kozmetikai reklámot kaptunk két verzióban: az egyiken a modell a néző szemébe nézett, a másikon a termék nevére. A második esetben a felhasználók tekintete is továbbvándorolt a márkanévre.

A hőtérképes vizsgálathoz általában 50 fős minta kell. A felméréseket úgy érdemes elvégezni az oldalakon, hogy ne csak egy térkép legyen a végeredmény, a megrendelők kérjenek továbblépési lehetőségeket is, min érdemes változtatni és hogyan.

0 Tovább

Barcamp Budapest: a kocsmazene legkisebb közös többszöröse

Noispot.com

Ma már tematikus háttérzene-szolgáltatók adják az éttermek, fitnesztermek, egyéb közösségi helyek abient muszikáját. De mi lenne, ha a vendégek is beleszólhatnának abba, milyen háttérzene szóljon a vendéglátóhelyen? Kell hozzá egy internetre (és a hangfalakra) kötött doboz, illetve egy okostelefonos alkalmazás. Utóbbin megnézhetem, mi szól, de a lényeg a két eszköz közötti automatikus kapcsolat. Akár a Last.fm és hasonló zeneszolgáltatásoknál, itt is lehet mindenkinek profilja, ami tükrözi a zenei ízlését. Ezt a profilt "érzi meg" a Noispot doboz a vendéglátóhelyen, s hangolja automatikusan a zenét a megérkezett vendég ízléséhez - is. A helyszínen levők ízlésének legkisebb közös többszöröse tükröződik az éppen felhangzó zenében. Aki aktívan használja az okostelefonos alkalmazást, lájkolhatja az éppen szóló számot, sőt akár "be is teheti" kedvenc muzsikáját.

A fejlesztők jelenleg is szolgáltatnak háttérzenét 15 budapesti vendéglátóhelynek, ezt a szolgáltatást terjesztenék ki, házasítva a Last.fm, a Foursquare és a Facebook logikáját az intelligens háttérzene-szolgáltatásban. Víziójukban megjelenik egy sátor a Sziget fesztiválon, ahol háromezer ember telefonnal a kezében táncol, s olyan zene szól, amit éppen a legtöbben kértek közülük.

0 Tovább

Konferenciablog

blogavatar

Konferenciák, szakmai rendezvények élőben, a helyszínről.

Utolsó kommentek