Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nyugodtan dobáljuk ki a régi ruháinkat!

Caring King divattanácsadó férfi menedzsereknek segít kialakítani az erőt és magabiztosságot sugárzó stílusukat. Egy kicsit elvont megközelítésben tárgyalta, hogyan fedezheti fel az ember a saját stílusát, ennek nekem különösen az a része tetszett, hogy ne féljünk nekiállni kidobálni azokat a darabokat, amiket már egy-két éve nem vettünk fel. Én is megcsináltam már, tudom, hogy működik. ;)

Az új stílus kialakítását valamilyen önmagunkról alkotott stabil elképzelés alapján kell elkezdeni. A ruhavásárlást éljük meg szórakozásként, legyünk nyitottak, hallgassunk mások visszajelzéseire az új stílus kialakítása során. Érdekes volt, hogy kiemelte, sokan sebezhetőségeiket fedik fel az öltözködéssel, amihez nem kell ragaszkodnunk. És ne feledjük, bár nem tudjuk, pontosan miért, de az első benyomás nagyon tartós, ezért igenis adnunk kell rá, hogy nézzünk ki, vagy akár milyen képet választunk magunknak avatarként az interneten.

Ennél konkrétabb tanácsokat, példákat nem kaptunk a stílusformáláshoz, Carin előadása inkább azt sugalltam ez egy kicsit meditatív, az önmegismerésnek is részét képező folyamat. Gondolom, ennél többet már csak az ügyfeleinek mond. ;) Mányai Csabát, a TEDx főszervezőjét azért kicsit átfazonírozta, amit videós bemutatón nézhettünk meg.

0 Tovább

Hogyan tegyük a kutyát családtaggá?

Korom Gábor ösztönkezelési kutató azokat a kutyakiképzési módszereket magyarázta el a hallgatóságnak, amelyeket az újpesti kutyakiképző iskolában alkalmaznak nagy sikerrel. Olvasóink talán emlékeznek, ott készült két éve az a videó, amelyen a kutyák karácsonyfát díszítenek. Korom itt egy olyan videót is mutatott, amelyen villanyt kapcsolgatnak a szobában.

A kutató elveteti azt az elvet, hogy a kutyát kényszeríteni kell, inkább arra épít, hogy ösztöneinek megfelelően kell megszólítani, és előhívni az intellektuális képességeit. A kiképző módszerének egyik fő eszköze a klikker, amivel kattintgatva „lefényképezik” a kutya helyes cselekedeteit, és így jegyeztetik meg vele az idomítás során az elvégzendő feladatokat.

A kutya természetes ösztöneire való építés pedig nem azt jelenti, hogy nekünk is a falkában érvényes viszonyokat kell érvényesíteni az állattal szemben. Az ember ugyanis nem alkalmas a falka-létre, mivel családban él. A családi viszonyokba be lehet vezetni a kutyát is, csak tisztázni kell vele a rá eső kompetenciahatárokat az idomítással. Korom Gábor szerint végeredményben el lehet felejteni akár a pórázt is, ami a jövőben – ha a módszer általánosan bevetté válna – valamilyen primitív, letűnt korszak eszközének tűnhet majd.

0 Tovább

Az univerzum és a jövő titkai

A csillagos égbolt szép, nagyon szép! Ezzel a profán kijelentéssel kezdte előadását Kiss László csillagász, aki az ebéd után egy vicces, laza hangvételű előadással szórakoztatta a közönséget.

Kiss persze komolyabb dolgokról is beszélt, leginkább az univerzum megismerésének nehézségeiről. Alapkérdés volt például a csillagászatban, hogy a fizika törvényei máshol is ugyanúgy érvényesek-e, mint nálunk? „Ugyanúgy leesik-e az alma a fáról máshol is, mint itt?”
Az egyik legizgalmasabb adat az volt, hogy a csillagászok az univerzum anyagának is csak egy töredékét ismerik, de a csillagrendszerek mozgása így is megérthető.

Az univerzum anyagának 70 százalékáról nem tudják, mi alkotja, „csak” elnevezték sötét energiának, és annyit tudnak róla, hogy segíti az univerzum tágulását. 20 százaléka pedig sötét anyag, amiről csak annyit tudnak, hogy van gravitációja – tehát valamilyen anyag.

Galántai Zoltán jövőkutató egy Prezi.com-os prezentációt küldött maga helyett, amiben arról beszélt, mennyire kiismerhetetlen a jövő. Az első világháborúról még az egyik legnagyobb közgazdász, Keynes is azt gondolta, a németek legyőzése az örök békét hozza majd el. Előadását azzal zárta, hogy a jövőt nem megjósolni, hanem kiismerni kell.

0 Tovább

Tabletes lányok cirkálnak a tömegben

A TEDx résztvevőire csinos hoszteszlányok vadásznak a szünetekben. Mindegyiküknél egy-egy Samsung Galaxy Tab táblagép van, amellyel videóra veszik, ahogy a bátor jelentkezők integetnek egyet a jövőt köszöntve.

Az akció a Magyar Telekom Helló holnap! nevű fenntarthatósági kampányának része, az integetések ezután egy kivetítő-falra kerülnek fel a lounge-ban.

Közben a wifit monitorozó hackerek tovább sokkolták a közönséget azzal, hogy léggömbökre eregettek fel azoknak a résztvevőknek az azonosítói közül néhányat, akiknek a forgalmát sikerült elcsípni a nyitott wifin.

0 Tovább

Hiedelmek és pletykák

Szintén az első előadásblokkban beszélt Csányi Vilmos etológus, aki a hiedelmek terjedésének magyarázatát vázolta fel. Az előadása alapján manapság azért vagyunk annyira fogékonyak mindenféle szóbeszédre, mert felbomlottak a társadalom hagyományos, tartós értékeket valló közösségei, amelyek közös akciók, konstrukciók és ez azek nyomán kialakuló hűség köré szerveződnek.

Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus viszont nagyon érdekes előadásban védte meg a pletykát, mondván, a pletykálkodás legalább 40 ezer éves szokásunk, és fontos szerepe van a közösségek működésében, a világ és önmagunk megismerésében. (Persze a hidelemeket nem szabad összekeverni a pletykával, így a két előadás nem mond ellent egymásnak, egy kicsit másról, egy kicsit máshogy volt szó.)

Az előadó szerint a pletykákban terjesztett információk olyan hatékonyak, hogy ha egy hétre kikapcsolnánk az életünkből a híreket, nem néznénk tévét, nem olvasnánk újságot, akkor is értesülnánk minden fontos információról. Nekem nem is ismeretlen a dolog, és azoknak sem, akik sokat lógnak közösségi oldalakon: a legfontosabb információk ott is eljutnak hozzánk az ismerőseinknek köszönhetően...

0 Tovább

Konferenciablog

blogavatar

Konferenciák, szakmai rendezvények élőben, a helyszínről.

Utolsó kommentek